Adott egy 15 éves fiú, Christopher, aki odavan a matematikáért, ragaszkodik a szabályokhoz, utálja a sárga és a barna színt. Christopher autista, helyesebben autizmussal él, de ez a történet során egyszer sem hangzik el, ami kifejezetten újdonságként hatott, mert azok a művek, amelyekben valamilyen mentális betegség, zavar megjelenik, általában előszeretettel emlegetik a diagnózist. Az ő egyedi nézőpontjából ismerjük meg a történetet. Mark Haddon kísérletet tesz arra, hogy a fiú bőrébe bújva, az ő szemüvegén keresztül láttassa velünk nemcsak a közvetlen környezetét, hanem az egész világot. 

A cím, illetve a könyv első soraiban megelevenedik az alapprobléma, vagyis, ami annak tűnik, de valójában a Christopher által nehezen értelmezhető emberi kapcsolatok kuszaságát rejti. Meggyilkolják Wellingtont, a szomszéd kutyáját, Christopher pedig nyomozásba kezd, hogy megtalálja a gyilkost, hiszen az igazságnak ki kell derülnie. Az ő világában a hazugság rossz, enyhítő körülmény nincs. Aztán persze megtudjuk, ki volt a kutya gyilkosa, és még sok minden mást is. A könyv érzékenyít. Nincs azzal semmi gond, hogy Christopher a számok biztos, "kiszámítható" világában keres megnyugvást, amikor az élet zűrzavarossá válik körülötte. Mindannyian keressük a biztonságot, a nyugalmat, számára ezt a matematika jelenti. Az ő családjukban is megvannak a bevett szokások és feszültség szülte konfliktusok, amelyek szépen fokozatosan ernyő módjára kinyílnak előttünk. Christopher számára nem feltétlenül érthetőek a szülei döntései, hiszen azokat a legtöbb esetben nem a logika, hanem érzelmek vezérlik. A szülők pedig, ha nem is mindig a legjobban, de vitathatatlanul a legjobb szándékkal irányítják a saját és fiuk életét. Kétségbeejtő érzés, amikor az ember szembesül képességei határaival. Hiába minden jó szándék, hajlamosak vagyunk visszatekinteni: vajon mennyire máshogy alakultak volna a dolgok, ha másik ösvényt választunk? Christopher nem tekint hátra, nincs rá szüksége, ésszerűen mérlegeli a lépéseket és meghozza azt a döntést, amit logika vezérelt világa megkíván. 

A könyv nem "egyszer volt, hol nem volt"-tal kezdődik és nem "boldogan éltek, míg meg nem haltak"-kal fejeződik be, mert nem ez a célja. Egy csekély szeletet kapunk a család keserédes működéséből, és többé-kevésbé reálisan mindannyian beleláthatunk, milyen megoldandó feladatokkal néz szembe a család, ha egy autizmussal élő gyerek is tagja.