A történet első soraiban rögtön egy, a normálisba nehezen illeszthető helyzet fogad bennünket: a feleség tárcsázza a segélyhívót azzal, hogy megölte a férjét. Ezután fokozatosan bontakoznak ki előttünk az okok, a miértek. Kathryn Brooker papíron tökéletes életet él, van két imádott gyereke és egy vonzó, mindenki által kedvelt iskolaigazgató férje. A zárt ajtók mögött azonban mindennapos küzdelem az élet a nő számára. Férje fizikai, lelki és szexuális erőszakot alkalmaz, gyerekeik előtt folyamatosan megalázza őt verbálisan.

Pontosan ez az a téma, ami miatt érdemes beszélni a könyvről. A családon belüli erőszak nagyon sokszor tabu. Akik nem tapasztaltak meg hasonló helyzetet, általában értetlenül állnak a történtek előtt. Olyan kérdések és kijelentések hangzanak el, mint: Miért nem szólt senkinek?, Miért nem lépett ki a helyzetből?, Én biztos nem hagynám, hogy velem valaki így bánjon!. Sajnos ez a fajta hozzáállás nem teremti meg a támogató légkört a bántalmazottak számára. A bántalmazó folyamatosan és módszeresen teszi tönkre a másik fél önbizalmát, önértékelését, társas kapcsolatait, míg nem marad hely más érzéseknek, mint a szégyen és a bűntudat. Úgy érzik, hogy nincs kihez fordulni, senki nem tudna segíteni vagy nem hinnének nekik, ha elmondanák. 

Kathryn ebben az elszigeteltségben, magányban és kiszolgáltatottságban éli a mindennapjait. A helyzetből kiszabadulva lehetőségünk van végigkövetni, hogyan alakul Kathryn élete a börtön és az utána következő évek során. Figyelmet érdemlő történet az újrakezdésről, énerőről, tenni akarásról.